Magyar Hippik

A hippi mozgalom és az underground művészet. Válogatás az 1960-as és 1970-es évek underground műveiből és korabeli felvételekből

A hatvanas évek a hippi korszak ideje. Vagy mégsem?

Mennyiben hasonlít a magyar hippi kultúra az amerikai, angol stb. hippikéhez?

Létezik-e egyáltalán „magyar hippi”?

                                                                   

A „magyar hippi” jelenséget - illetve a felvetés jogosultságát- vizsgáló kiállítás és a hozzá kapcsolódó kiadvány anyaga hosszas szelekció eredménye, amely két eltérő nézőpont párhuzamba állításával, egymás mellé helyezésével állt össze. Ennek megfelelően a kiállítás két, egymással átfedésben lévő részből épül fel: egyrészt a hippi mozgalom képzőművészeti hatásával foglalkozik, Zombori Mónika művészettörténész válogatása alapján; másrészt a hatvanas-hetvenes években készült eredeti, privát- és közéleti fotókból (illetve azok digitalizált változatából) áll, Mezey András „Golyó” kortanú szelekciójában.

„A kiállítás képzőművészeti szekciója a hippi mozgalom hatását vizsgálja a korabeli underground művészetre, kapcsolódási pontokat és párhuzamosságokat keresve a szubjektívan kiragadott példákon keresztül. Mivel maga a hippi mozgalom is csak áttételesen, közvetítőkön keresztül jutott el Magyarországra, annak hatása implicit módon fedezhető fel a hatvanas és a hetvenes évek művészetében. A Kádár-korszak tárgyalt évtizedeiben egy olyan szubkulturális réteg jött létre, mely a hivatalos művészet ellenében határozta meg magát.

                                                                
                 Haris László: Törvénytelen avantgarde; Veszely Ferenc: Without...; Vető János: Kextrió

E rétegkultúrába tartozó alkotók egy, a hétköznapitól gyökeresen különböző életformában teljesedtek ki, mely által folyamatosan kifejezésre jutatták, hogy a fennálló rendszer ellen vannak, így a szubkulturális létből következő másként gondolkodás eleve meghatározta a művek formavilágát és tartalmát. A kiállításon olyan szerveződési formák és egyéni életutak kerülnek párhuzamosan tárgyalásra, melyek összefüggésbe hozhatóak a hippi magatartásformával vagy életszemlélettel, s melyek létrejöttét a korabeli társadalmi és művészetszociológiai szituáció implikálta. A rendezőelv fontos szempontja volt a műfaji sokszínűség bemutatása: ritkán látható festmények, grafikák, plasztikák mellett fotók, filmek és a plakátművészet korabeli remekei is szerepelnek a kiállításon.”

/Zombori Mónika/

                                                                   
                                                                    Kemény György: Szép lányok ne sírjatok; Sarkadi Péter: LSD

„1965 környékén kezdett összeverődni a „belvárosi galeri”, a város különböző helyein lakó fiatalokból, akik a Jégbüfé előtt gyülekeztek. Kedvenc helyeik a Kárpátia, Korzó, Apostolok és Bajtárs éttermek, az Építők klubja, az Eötvös klub, az Egyetem presszó, a Vén Diák Presszó, a Belvárosi Kávéház és a Duna part lépcsői voltak. A másik társaságnak, a Kalefosoknak már az ötvenes évek végétől a Moszkva tér volt a törzshelyük, de ők is a Dunapartra, a „Lére”, belvárosi szórakozóhelyekre, valamint az Ifjúsági Parkba és a Bem Rakpartra jártak. Rajtuk kívül persze még nagyon sok galeri volt, például a Városmajoriak és a Nagyfások. Ezek a fiatalok főleg a Scampolo, az Atlas, a Liversing, az Atlantisz és a Dogs, később a Sakk – Matt, a Tűzkerék, a Kex, a Mini és a Syrius együttes koncertjeit látogatták.

                                            
                                             Klamár és Nagy Degesz; Atlasz, Farmerock a Tabánban

Több száz ember tartozott ezekbe az egymást sokszor átfedő körökbe. Egy részük még ma is összejár. Az egykori Belvárosiak a Bem rakparti Bodola emlékbulikon, a régi Kalefosok pedig Dörgicsén szoktak találkozni. Több fotós is volt köztük, akik megörökítették a résztvevőket és az eseményeket: Vértes Gyuri (Fotojás), Bakos István (Beethoven), Bodola György, Vető János, és mások. A kiállított képek ennek a kornak és ezeknek a társaságoknak az életébe nyújtanak bepillantást, részben Bodola György hagyatékának (saját felvételei és gyűjtése), részben pedig Mezey András gyűjteményének felhasználásával.”

/Mezey András „Golyó”/