A magyar virtuális karikatúra múzeum terve az ezredfordulón, a magyar karikatúra átalakulásának, pontosabban: tudatos újraszervezésének időszakában körvonalazódott. Az inkább esztétikai és általános szaktörténeti, mintsem honi sajtótörténeti konstitutumokra épülő koncepció nem csupán követni akarta a változásokat, hanem a lehetőségekhez mérten generálni és irányítani is - olyan értékorientáló szempontokkal, esztétikai és szakmai-etikai értékmintákkal segítve, amelyek a korábbi évtizedekben csak kevéssé jellemezték a honi karikatúrát...    Mindenekelőtt, ha csak jelzésszerűen is, a karikatúra teljes jelenségkörének tényleges gazdagságáról, sokféleségéről van szó: a publicisztikába "gettósodott" kortárs magyar karikatúra műfaji és technikai alternatíváiról, illetve a sokféleség termékeny kölcsönhatásairól... Másrészt az időtlen érvényességről, arról a "rejtélyes" kvalitásról, ami egyes esztétikai jelenségeket, akár karikatúrákat, sőt, publicisztikai karikatúrákat is évtizedeken, olykor évszázadokon át "élvezhetővé" tesz - nem csak tanulságos kordokumentummá... Ugyanakkor az elmúlt évtizedek politikai és gazdasági zűrzavarában óhatatlanul a háttérbe szorult szakmai-etikai szempontokról; pl. a tagadás szabadságának sajátosan egyszerű ethoszáról, amit Tarkovszkij csepürágója így fogalmazott meg az Andrej Rubljov c. film "Harangöntő" részében: "Meghalt a herceg bolondja. Hívtak udvari mulattatónak, de nem mentem. Minek az nekem?"    Végül, minthogy a magyar virtuális karikatúra múzeum a legnagyobb nemzetközi fórumon, az interneten működik, a koncepció kidolgozásában és később a "kiállítási" anyag válogatásában is fontos szerepet játszott az internacionális közérthetőség, továbbá az a lehetőség, hogy a múzeum - szándékaink szerint - a magyar kultúrát is reprezentája...    A magyar virtuális karikatúra múzeum 2001 tavaszától a Hírközlési és Informatikai Minisztérium, valamint a kArton Karikatúra és Képregény Alapítvány támogatásával működik.

Felejtsük el, amit a karikatúráról tudunk, vagy inkább csak tudni vélünk. Felejtsük el, hogy műfaj. Hogy rajzművészeti műfaj. Hogy grafikai műfaj. Hogy publicisztikai műfaj. Felejtsük el, hogy karikaturisták rajzolják. Felejtsük el a definícióit. Felejtsük el a szakcikkek vérhülye közhelyeit: a görbe tükröt, a valóság fonákját és a szatíra fegyverét. Felejtsük el, hogy a karikatúra művészet. Azt is, hogy nem. Kezdjük a felejtést egy könnyű helyzetgyakorlattal.

 

Fásultan nézel egy megtört arcot a tükörben, ki lett vele csellózva megint cefetül, azért ilyen. Aztán felnyúlsz, széthúzod a füleit, a szemeit esengőn kidülleszted, az állát hátrafelé kissé leejted, hagyva, hogy a nyelv kibukjon, lehetőleg viszolyogtatón. Karikatúrát látsz. Önmagad karikatúráját, a helyzetedét, vagy ebben az efféle helyzetekét, úgy általában. Nem vicces rajzot, vagy szatirikus sajtógrafikát, nem műtárgyat, hanem a karikatúra elemi, közvetlen tárgyiasulását. Ragozod egy ideig, aztán visszaváltasz az eredetire. Jobb, bár nem feltétlenül igazabb.

 

Végigtekintve a karikatúra nagyjából 2500 éves történetén, egy szerteágazó, különböző közegekben, több művészeti ágban és ezek számtalan műfajában tárgyiasuló, a művészeti ágak és műfajok, sőt, olykor a hagyományosan értelmezett esztétikai szféra határait is átlépő módszert látunk. Módszert, aminek nincs egyetlen, állandó, saját közege, – amely más közegekkel (grafika, festészet, szobrászat, publicisztika stb.), valamint rokon műfajokkal és esztétikai minőségekkel (vicc, torz, groteszk, abszurd stb.) alkot integrációkat. Ezekben a karikatúra módszere vagy dominál (a „befogadó” közeg sajátosságait, ill. az esztétikai minőségek jellemzőit az eszközévé, így a mű külső, mellékes mozzanatává degradálva), – vagy többé-kevésbé alárendelődik a közeg sajátosságainak – gyakran még így is „karikaturisztikussá” formálva a mű világát.

 

Az elmúlt évtizedek honi köztudatában (és ezzel kölcsönhatásban óhatatlanul a karikatúragyártás napi gyakorlatában is) a publicisztikába integrált karikatúra, a naponta százmilliós nagyságrendben megjelenő szatirikus, humoros, vagy csak vicces publicisztikai rajz rögzült karikatúra néven annak ellenére, hogy ebben az integrációban nagyrészt a publicisztika tartalmi, formai és technikai szempontjai, valamint az ezekhez rendelt minőségek dominálnak, – a karikatúra elemi sajátosságai gyakran csak alárendelt, illusztratív szerepet játszanak. Ilyenformán a közvélekedés az „önálló” sajtókarikatúra „műfajt”, ill. az ún. karikaturistát tekinti a karikatúra letéteményesének, megfeledkezve a karikatúra jelenségkörének kevésbé szapora, de a karikatúra elemi sajátosságai felől nézvést önállóbb integrációiról. Más, külhoni hiedelmek a humoros, vagy vicces publicisztikai rajzot a tömegkultúra jelenségként definiált cartoon-hoz sorolják.

 

Baudelaire a karikatúrát a művészetek „enfant terrible”-jének (rettenetes gyerekének) nevezte – joggal. De nevezhetjük a művészetteoretikusok rémálmának is ezt a nehezen meghatározható, a mágikus-primitív rítusok összetettségét, kötetlenségét és közvetlenségét megőrző, egészében műfajszerűtlen, szabálytalan, de szabad és egyetemes alkotói módszert, amely éppúgy jelen van a „szomorúművészetekben”, mint a paraszti és városi népművészetben, vagy a publicisztikában, sőt, a köznapi lét tudatosan eltúlzott, vagy torzított komikus-groteszk gesztusaiban és arckifejezéseiben is. Arra a kérdésre, hogy hol a karikatúra helye az esztétikai jelenségek rendszerében, csak egyetlen értelmes válasz adható: majdnem mindenhol; – arra pedig, hogy mi a karikatúra, csak ez: miféle karikatúra?

 

A magyar virtuális kARikaTúra múzeum mindenekelőtt a karikatúra alkotói módszerének szabadságát és egyetemességét szeretné reprezentálni – erre utal a múzeum emblémafigurája, Leonardo da Vinci halhatatlan hülyéje is, akit a cseh-német Hollartól az angol Hogarthig jónéhányan művész rajzolt, karcolt, vagy metszett újra, a karikatúra időtlen, univerzális emblémájává avatva. Másrészt – ha csak jelzésszerűen is – a magyar karikatúratörténet, ill. a kortárs magyar karikatúra tényleges értékeit szeretné felmutatni, átlépve az elmúlt évtizedek során rögzült látszatok, vélekedések, hiedelmek, szakmai és szakelméleti babonák zűrzavarán...