A kArton galériában 2007 december 12-én Kupcsik Adrián és Szépfalvi Ágnes legújabb munkáiból nyílik kiállítás. A két külön helyiségre osztott tér adottságait kihasználva, nem egy tematikus tárlatot, hanem két kamara kiállítást rendeztünk be. Szépfalvi filmjelenetekből kilépő ismerős nőalakjait, ezúttal is többnyire kényelmetlen, kiszolgáltatott helyzetekben láthatjuk viszont. A kimerevített bizarr jelenetekre, a szokatlan beállításokra a művész a francia rendező, Truffaut gondolatát parafrazeálva keresi a megfelelő magyarázatot: „Mivel bármennyire szeretném, soha nem sikerül vidám képet festenem, mindennek furcsának kell lennie és majd meglátjuk mi lesz belőle”.
A kArton kiállítás a megszokott színes, dekoratív „szépfalvis” világ helyett, nagyobb hangsúlyt fektet fekete-fehér rajzaira. Bár korábban is készített szénrajzokat, azokat a nagyobb festmények „próbanyomatainak” szánta. Az utóbbi időben a rajzok nagyobb szerepet kaptak, önállósodtak.  A filmjelenetek már-már ikonikusnak tűnő kimerevített képek, melyek a női „szerepjáték” archetipikus példázatainak is megfeleltethetőek.

Bizonyos szempontból archetipikus képek kapcsolódnak Kupcsik Adriánhoz is. A korábbi években tőle megszokott tematikától és technikától szinte homlokegyenest eltérő műveket láthatunk a galéria falain, melyeket Kupcsik „diagram csendéleteknek” nevezett el.  Fára festett, korareneszánsz ábrázolási metódust és festői problémákat (is) feszegetve archetipikusnak tűnő képeket készít, miközben egyúttal mindent parodizál is. A tárgyiasult formában megjelenő ismert öt érzék mellé odahelyezi a kevésbé körülírható hatodik érzéket is (viszont ez utóbbira jellemző forma a képen tetszés szerint felcserélhető egy másik érzékhez kapcsolódó tárggyal). A 21. század festészetének történetét kanalakból, kenyérszeletekből és egyéb konyhai felszerelésekből felépített diagrammal modellezi.

„Kupcsik Adrián utóbbi években készített képeivel pálcát tör a fantázia tradíciója mellett, és képeivel azt állítja, hogy a komponálás, a megjelenítés módja és szimbólumrendszere nem a valóságról készült technológiai képekben keresendő, hanem a művész fejében, aki felkészültségének felelős tudatában teremti meg azokat a módszertani kereteket, amelyekben a fantázia szabadsága értelmet nyer.” írja róla 2005-ben Petrányi Zsolt. A fenti sorok még inkább jellemzik a 2007-ben készült műveit. A klasszikus értelemben vett allegória értelmezésekkel dacolva, Kupcsik saját maga épít fel magyarázó rendszereket, melyek megfejtése teljes egészében a nézőre van bízva.