SOMOGYI LAURA
   Fércmunka
   Megtekinthető: 2005. április 2 – 22. 

   Munkáim megközelítéséhez végezzünk el egy gondolatkísérletet. Képzeljünk el egy világot, a mi világunkat, amelyben a rajzolást egyszerűen elfelejtik föltalálni! Először azt képzeljük el, hogy a rajzolás nélkül hogyan fejlődött volna a civilizáció, a kultúra. Azokban a helyzetekben, ahol a problémák megoldásához kultúránk a rajzot hívta segítségül, ott az emberi találékonyság más eszközöket alkotott. Részben térbeli modellek, részben leírások szolgáltak segítségül. Ezen alkalmazásoknak változatos és gazdag tárháza alakult ki. 
   Művészeti projektek és képdömping szegélyezi mindennapjainkat. Ha rajzok nem is léteznek, a rajzolatok mindenhol jelen vannak. Ilyen rajzolatok, vagyis nem emberi elképzelés nyomán, hanem a természet jelenségei által keletkezett rajzolatok láthatók a sziklarepedéseknél, egy kidőlt fa alatt, ahogy a törzse a hóhoz ér, egy összeszorított száj vagy egy behajlított könyök redőjénél, vagy akár a ruhák varrásaiban. Ez utóbbi különösen érdekes, mert megoldást jelenthet a rajzolatok értelmezéséhez és újraalkotásához.  Megjelenítésükhöz csupán egy kiterjedéssel rendelkező eszközre, a vonalra lenne szükség. De hogyan, mikor a rajzeszközök, a ceruza, a toll sem alakult ki? Az írás más hordozók segítségével fejlődött a digitalizációig...
   És most induljunk el egy aprónak tűnő újítás nyomán. Egy ruha varrása rengeteg dolgot tud a beléfoglalt emberről, magáról a ruha szerkezetéről és készítéséről, ahogy formára és méretre szabott síkok, anyagok összeillesztésével keletkezik. Ezek a varrások megmutatják a ruhába sűrített tudást, mely megértéséhez és reprodukálásához szükséges. Ilyen térbeli varrásokhoz, ruhavázakhoz juthatunk, ha például egy elkészült ruhából az anyagot ollóval eltávolítjuk, ahogyan azt Pip Culbert is tette. Ennél gazdaságosabb eljárást is kitalálhatunk. Keményítővel a térbeli alakzat nyomán kikeményítjük a varrások alapanyagául szolgáló cérnát. Mivel a cérna kiterjedése csak egy irányban számottevő, így vonalként tekinthetünk rá. Ezek a vonalak ráadásul nem hordozzák magukon a síkra kényszerítettség béklyóit. Segítségükkel újraalkothatjuk a rajzolatokat, nemcsak a ruhákét, hanem az alatta levő testét is, az összeszorított szájat, a könyökhajlatot, a fül mögé fésült hajat, a szandálba bujtatott harisnyás lábat, mindent, amit az emberi testről tudunk, látunk és érzünk. Minden bőrérzetünk megjeleníthető, ahol nem is látjuk, de érezzük és tudjuk, a cipőben összeérnek a lábujjak, a szoknya alatt a két térd, és hátsó hajlataiban egy-egy rajzolat keletkezik, aminek vonalait cérnából kikeményítve mint térbeli rajzot bemutathatjuk. Sok-sok testérzet, az emberi mozdulatok változatossága mind megannyi új lehetőséget jelent a megismerésre. És nemcsak magunk, hanem családtagjaink, szeretteink testei, akik a mi testünk másolatát viselik, vagy azok testei akikhez mi akarunk közel kerülni.

1971-ben születtem Kecskeméten
1989-ben érettségiztem a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában
1995-2000 Magyar Képzőművészeti Egyetem, festő kar
1999-től Fiatal Képzőművészek Stúdiója
2000 MKE diploma
2001 MKE Tanárképző Tanszék, diploma

   Egyéni kiállítások:

2004 Vándor, Óbudai Pincegaléria
2005 Családi történetek, RaktArt, ( folyamatban lévő projekt )

   Csoportos kiállítások:

1994 Óbudai Művelődési Központ
1996 MKE Aula
1998-99-2000 Ludwig pályázat, MKE, Barcsay Terem
1998 Visszhang, MKE, Tihanyi Művésztelep
1998 A bűn méze, Szombathelyi mappa, MKE, Barcsay Terem
2000 Veszprémi Tárlat, Veszprémi Egyetem
2001 Open Studios, MagyArt, Montreuill, Franciaország
2002 Művészet Malom Szentendre
2004 Publikus, Desidea

   Díjak:

1998 Visszhang, a Tihanyi Kiállítás díja
        Balogh Bertalan ösztöndíj